Részletek
W. Barna Erika: A lázadó fájdalom költője / Utassy József grafológus szemmel
Teljes tanulmány: Kelet Felől, 2011 és Stádium, 2012/4.
Utassy József
“Nehéz sorsot vállalt, és kapott, de méltósággal végigjárta, volt ereje felvállalni önmagát, gyengeségeit, árnyékait. Feleségével, Horváth Erzsébettel ketten együtt vitték „a Golgotára a keresztek keresztjét”. Szabadságát nem adta fel, a hatalomnak nem hódolt be, önmagához, elveihez, hazájához, eszményeihez hű maradt.”
“feltárul, hogy az anyához való kötődés, pontosabban a korai anya-gyermek kapcsolat ellentmondásokkal terhelt. A kézírás aritmiái, egyéni szabálytalanságai az ősbizalom kialakulásának nehézségeit tükrözik. Ennek hátterében a feltétel nélküli szeretet hiánya áll. Az intimitás elégtelenségétől, az el nem fogadottság érzetétől szenvedhetett gyermekkortól kezdve, ami meghatározta
az önmagához való viszonyát, én-képét és világképét. Ismeretes, hogy a korai élmények alapján alakul ki a személyes sorsforgatókönyv, ami átfogalmazhatja, torzíthatja az eredeti sorsideánkat.”
“a Zúg Március című versének kézírása (1969) hatalmas változást mutat a kamaszkorihoz képest. (…) Az álarcból kilépő, önmagát vállaló ifjú arca ez, de egyben a zaklatott lélek lenyomata is, amit a sokféle szabálytalanság, javítgatás, ritmustörés tükröz. Az írást létrehozó mozdulatokra való mély ráhangolódás nyugtalanságot válthat ki az olvasóban is. Igen erős indulatiságot a világgal való elégedetlenségérzetet áraszt az íráskép. Ugyanakkor a kisebb méretet létrehozó koncentrált mozdulatok és a szűkítettség egyrészt gondolati fegyelemre, elmélyültségre, töprengő, vívódó, életértelmet kereső férfira utalnak, másrészt szorongásokra, depresszív tendenciákra. A melankolikus temperamentum gyötrelmei ezek, a tökéletességre vágyó, a világ tökéletlenségétől szenvedő lélek vergődései. Utassy József borúsabb, „fekete gondoktól” súlyosodó költeményei melankolikus karakteréből fakadnak fel. Az állandó, legfeljebb lélegzetvételnyire feloldható aggodalom túlmutat a személyes sorson.”
“1989-ben halt meg a költő fia 20 évesen, Csernobil áldozataként. (Beleborzadhatunk a gondolatba: a Don kanyarnál értelmetlenül meghalt nagyapa áldozatisága ismétlődik az unoka halálában. (…) A Fiam! című versének kézirata a lélek mély alámerüléséről ad hírt. (…) a mozdulatok lelassultak, a toll vánszorog a papíron, mintha minden betű a fájdalomtól rogyadozna (…) adják hírül a magába roskadt állapotot, amit önpusztító tendenciák is tetéznek: az alkoholtól enyhülést váró költő néma segélykiáltását. A kézírás feloldatlan feszültsége, az erőtlenül támolygó kézmozdulatok szinte ziháló szaggatottsága által átélhetjük a költő lesújtó gyászát. (…) A kézírás bevon a költő lelkének legmélyebb bugyraiba, beléphetünk a szavakkal már kimondhatatlan dimenziókba.”
